HÁZIOLVASMÁNY
Gyöngéd kedélyborzoló
László Noémi utolsó frissítés: 12:57 GMT +2, 2009. január 9.Beszélnünk kellene arról, hogy egyesek miért csóválják helytelenítően okos fejüket, miután megkérdezték: ki a kedvenced, te pedig badarul őszintén válaszoltál.
Fecséreljük kicsit a szót arra, hogy akkor például miért nem inkább azt kérdik: tudod-e, ki a kedvencem? Szia, én kiket olvasok? Helló, kik az ortodox vonalamon legújabban kanonizált szerzők? Nem tudnánk a választ, süllyedhetnénk a sötét, pallérozatlan tömeg mélyére.
Én Garaczi Lászlóval rendszerint megjárom, de lehet, hogy csak azért, mert teljesen tökkelütött módon választom ki a beszélgetőtársat, a földrajzi helyet vagy a kései időpontot. Komoly ismerőseim általában „megrökönyödnek” vagy elnéző mosollyal bólogatnak, amit én egyáltalán nem értek. Mindig elfelejtem, hogy garaczilaci helyett Proust-ot vagy Spinozát vagy a Nagy Sajtkönyvet kell mondani.
Az a baj, hogy nem olvastam Spinozát.
Tehát, ha Spinozát olvastam volna, és továbbra is Garaczit hoznám fel, nem lenne semmi gond. Ugye. A medvére visszatérve, mondhatnám, hogy kedvencem James Joyce, Salman Rushdie, Krúdy Gyula, Bohumil Hrabal, Günther Grass, Alberto Moravia. Ilyeneket tényleg olvastam, és lehet, hogy senki sem helytelenítené őket, így nem volnék kicsi és frusztrált. De sajnos belém bújt az ördög, és folyton Garaczit emlegetem.
Leírnak, mert komolytalan vagyok, meg minden. Pedig alapjában véve csak arról van szó, hogy kilencvenkettőben akkorát nevettem ezen: „dolmányos vérdudu”, hogy azóta is ahányszor csak lehet, megvásárolom az említett szerző köteteit, illetve vérszemet kapva barátaimat is arra bíztatom, csapjanak le rájuk. De ők nem nevetnek a „dolmányos vérdudu”-n és nem olvassák dédelgetett szerzőmet Lévinas vagy Vonnegut helyett.
Az is elképzelhető, hogy kilencvenkettő óta bizonyos körökben divatba jött Garaczi (esetleg ki is ment belőle), kon-szakrálódott, hogy ily helytelenül fejezzem ki magam, és emiatt
más körökben immár nagyon snassz vele példálózni.
Tehát hiába ír olyan igenmondatokat, mint pl. „Abból, hogy nincs olyan kaptafa, amely minden lábhoz alkalmas cipőkészítésre, nem következik, hogy van olyan láb, amelyre nem lehet cipőt csinálni.” – ha közben olyan nemmondatai vannak, mint: „Álmában meghal egy kicsit a halál? Álmában a huzatos utcasarkon kintornázik? Vagy inkább otthon inhalál?”
Csak oda szerettem volna kilyukadni, hogy kedvenceinknek nyilván vannak igenmondatai és nemmondatai, és nyilván nem vagyunk teljesen oda minden egyes nyomtatott betűjükért, hogy természetesen össze-vissza díjazzák vagy nem díjazzák őket, mialatt az egész osztály a fejét csóválja, főleg a felsőakadémiai tízezer, de nem azért kedvenceink ők, mert másoknak is bejönnek, ezerrel. Vagy igen?
No, de inkább számítok kispályás köcsögnek és kuncogok tovább a rónán át, nyugodt lélekkel, mert egy Opel soha nem kop el, és ha szép az idő, sokan vannak a téren, és az összes favicc halálmegvető bátorsággal belegyömöszölhető a szövegbe, ha valaki közben szilárdan tartja gyárában az első, második, harmadik helyet – a negyedik: Ermakov!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!