KOMMERSZ, PONYVA, BESTSELLER
Olvasótaposó
László Noémi utolsó frissítés: 14:30 GMT +2, 2009. május 19.Pár hete kulturális eseményen szédelegtem, ahol éjféli borozás közben arról esett szó: nem lehet az olvasó lelkébe durván beletaposni.
Értsük ezt úgy, hogy a mindenható kritikus mégsem annyira mindenható, illetve, hogy ha valaki bestseller író, akkor az mégiscsak bestseller író, számunkra hiába semmitmondó és uncsi. Akit annyi becsületes munkásember (plusz blue collar, white collar) olvas, aki a magyarországi könyvvásár díszvendége, az xy akadémia, klub, koronatanács tiszteletbeli tagja, Dél-Amerika kultúrkövete a nagyvilágban vagy akármi, azzal az isteni kritikus sem packázhat büntetlenül.
Namármost. A társalgás folyamán először kigitteltük Coelho-t, utána előhúztuk Ulickaját a bűvészkalapból és
egy elegáns suhintással levágtuk okos fejét:
kommersz, kérem, bármilyen jól írna is, kommersz, na. Ott ültem fáradtan és gyáván: egy árva szót sem szóltam, pedig csak úgy visítozott bennem az olvasómanó. Hogyhogy kommersz? Tessék az én Ulickajámat békén hagyni, szidjuk csak tovább azt a hólyag Coelho-t. Szóval belém tapostak rendesen, és most kicsit védelmezném Ulickaját. (Mert mégiscsak nő vagyok, azért, mondanák az okosak.)
Tehát. Coelho és Ulickaja kommersz. Oké, így igaz, áldásom rá. Coelho-t hagyjuk, attól elönt az epe, besárgulok, bezöldülök, kiborulok, felhördülök és nem tudok józanul beszélni róla. De. Nemrég csuktam be, a megkönnyebbülés sóhajával, az Odaadó hívetek, Surik című Ulickaja opuszt. Amit például ezúton udvariasan nem ajánlok. Főleg a fehér-lovon-ülő-hercegre vadászó lányoknak nem ajánlom,
attól tartok, nagyon megfekszi majd a gyomrukat.
Kicsit nehéz volt átrágni magam rajta, a végén már unalmassá is vált, meg sematikussá, de még azelőtt nagyot sétáltam a múlt század második felében Moszkvában, és nemcsak, és ha más miatt nem is annyira, hát emiatt megérte. (Mellesleg a Karamazov testvéreket is nehéz volt... még mindig nem értem a végére, jujjj.) Viszont esetleges férfi olvasóimnak melegen ajánlom. Majd meglátják, miért.
Utána. Olvassuk csak szépen, figyelmesen és ráérősen Médea és gyermekeit. (Persze, ha van időnk, vagy olvasási technikánk. Bár technikásan inkább ne olvassuk. A technikától Ulickajának annyi.) Szép csokrot gyűjtünk majd ironikusan sorjázó véletlenekből, kis és nagy tragédiákból, gubancokból, életstratégiákból, női agyból, füllentésből és öngyilkossági kísérletekből. Meg a Krím egy napfényes tájszeletét is szépen bezsebelhetjük, ha figyelemmel adózunk ennek a kommersz, genetikusból íróvá vedlett hölgynek. A Szonyecskát már nincs pofám ajánlani, mert attól a műértők nagyon húzzák a szájukat, normális
hús-vér barátaim szerint viszont naaagyon jóóóóó.
És aki mindezt semmi szín alatt sem szeretné végigszenvedni, annak alázattal ajánlom figyelmébe a Kukockij esetei regényt, de komolyan. Szerencse fel, irány a szovjet szocializmus mocsármélye, annak is a Szülészeti Osztály feliratú bugyra, mert azt hiszem, ideje nem csak napsugaras oldalról szemlélni az élet szárbaszökkenésének csodáját. Hogy is mondjam. Elsőre úgy megviselt, hogy letettem, többet látni sem akarom célzattal. Aztán addig-addig nem hagyott aludni, hogy újra nekifogtam, és nem bírok egyebet tenni, mint szerény eszközeimmel reklámozni ezt a könyvet.
Persze, nem vagyok kritikus, mert ha az lennék, nem venném a fáradságot, hogy ponyvatermékeken csorbítsam a pennám, de szeretném, ha minden tiszta lelkiismeretű, olvasó kedvű transindex katt-polgár elolvasna egy Coelho regényt, aztán egy Ulickaja regényt, és így nyert tapasztalatai alapján megpróbálná elmondani: mit jelent az, hogy kommersz író?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!