2017. aug. 18. péntekIlona
31°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
nono.transindex.ro

TITÁNOK, HŐSÖK, EMBEREK

Hamvas, a netovább

utolsó frissítés: 14:13 GMT +2, 2009. január 23.

Ez a téma már nagyon régen kikívánkozik belőlem. Első évesen Kolozsváron bekerültem egy baráti társaságba, ahol Hamvas rulez volt a jelszó.



Itt alkalmam nyílt a Bor filozófiájával és az Öt géniusszal megismerkedni, de már ekkor éreztem, hogy ez a szerző spirituális értelemben túl nagy falat számomra. Utána valahogyan elolvastam a Scientia Sacra első kötetét (a második nem volt meg annak, aki az elsőt kölcsön adta) és nagyon felháborodtam.


Azért háborodtam fel,

mert úgy gondoltam, aki azt a könyvet írta, rendkívül igazságtalanul bánik az írással, mint művészettel, az íróval, mint olyannal. Azon túl, hogy összeállította a világ felsőfokú szellemtörténeti kompendiumát, ami persze nagy tett, és szegény apró magyar nemzetünknek nyilván szüksége van egy honi Eliadera, aki az univerzum misztikumát babonás elménkbe csorgatja, nem értettem, honnan ez a fölény. (Mármint szerintem fölény, de már sokszor megbeszéltük, hogy kicsi és frusztrált vagyok, úgyhogy esetleg írjuk ennek számlájára a nagy felháborodást.)

Egy oldal hamvas naplójából
(forrás: hamvasbela.hu)


Arra emlékszem például, hogy alkotni csak halálnak halálával és kínok kínja közt lehet, aki bár egy leheletnyi mosollyal ajkán tenné ezt, az eleve elkárhozott. Hogy a művet elég gondolatban megalkotni, fölösleges azt leírni vagy bármely formában konkréttá tenni, mert isten (vagy a hozzá hasonló) tudomásul vette a gondolatban létrehozott alkotást és attól a pillanattól fogva az örökkön-örökké létezni fog, a többi pedig nem számit, kit érdekel a sötét tömeg?


Vagy arra, hogy a regényírás például nevetséges

és egyszerű vállalkozás, amolyan nagymamás makramé, ami vérbeli spirituális alkotóhoz nem illik, őt csak lealacsonyítja, elméjének energiáit fölöslegesen leköti, akkor már sokkal inkább foglalkozzon zenével az ember, vagy filozófiával, vagy vallással. Persze, nem ezekkel a szavakkal, ez, ugye, csak a kristálytiszta hamvasi szöveghez fűzött, érzelmektől rotyogó, primitív interpretációm.

De nem ezt akartam valójában elmondani, hanem azt, hogy jó sok évvel a kezdeti fázis után elolvastam Hamvas Béla Karnevál című regényét. Hát, mit mondjak,


potyogtak a könnyeim a nevetéstől,


meg a hasamat fogtam, meg ujjongtam, épp hogy körbe nem táncoltam a szobát olvasás közben. Hogy ennek az embernek milyen rafinált a humorérzéke. Hogy tudja történetét, szereplőit csavarintani-facsarintani, hogy végül minden kaján grimaszba torzul és az ember mást sem lát, mint azt, mennyire abszurd, manipulálható és kisded, ugyanakkor félelmetesen agresszív és vad és hatalmas ez a nyomorult világ.

Nem akarom senki olvasás-élményét elrontani, csak annyit mondanék, hogy az egyik szereplő neve például Bajnád Edelény, vagy hogy a történet folyamán két szereplő fogadásból elmegy egy latin-amerikai országba, ahol egyikükből királyt faragnak, majd forradalmat szítanak, anarchiába döntik az országot és mint ki jól végezte dolgát, tovább állnak, vagy hogy egy másik szereplő, talán Afrikában, egész vallást kanyarít a fekália köré, és így tovább.

Szóval csak tanulságos olvasnivalót javasolnék annak, aki regényolvasás közben szeretne a regényírás mikéntjével kapcsolatos megvilágosodás élményében részesülni, de a szórakozás szempontját sem hagyná ezalatt figyelmen kívül. Olvassátok el Hamvas Béla Karneválját! Én csak azt sajnálom, hogy a nagy beavatott annyira lenézte a regényírás művészetét, melyet – mint sok minden mást – oly mesteri szinten űzött.